A BOLDOGÍTÓ család második könyve a:

BOLDOGÍTÓ HALÁL

Tudom, furcsának tűnik a könyv címe! De a halál, mindig valaminek a vége és egy újnak a kezdete! Tudatosítani kell, hogy boldogan mennyünk ki egy kapcsolatból, hogy nem volt véletlen, hogy tanultunk, többek lettünk, és az újnak a kezdete, lehetünk bátrabbak, nagyobb tervekkel a kiteljesedésünk érdekében!

Részlet a könyvből:
“Édesanyám készül az útjára.
Anya csak egy van! Ő mindig rám szorult, engem kért minden helyzetben, gyere, old meg, gyere, segíts. Beszéltünk a halálról, de intett, majd elintézed.
Pedig sokat segített volna, ha tudok vele erről a témáról beszélni. De nem tette, hárított.
Elérkezett az idő, és vele együtt én is hazaértem. Volt, amikor megismert, volt, amikor mondta nekem, várom a lányom, ő jön. Ő elintézi a dolgokat, és kiküldött a szobából, ne avatkozzak bele. Ő az orvos, tudja mit kell tenni! Nos, nem fényes a helyzet, féltem, és imádkoztam rendületlenül, emberek, barátok, ismerősök, rokonok jöttek, mindenki tele jó tanáccsal, én meg csak hallgattam, és el nem tértem az imától. Ez volt az egyetlen biztonságom Isten velem.
Már nem evett, infúziót kötöttünk be neki, de a véna nem bírta, fájdalmai voltak, injekcióztam, de nem hatott. Arcán látszott, hogy itt a vég. Jött a Tisztelendő úr, feladta a betegek kenetét. Elfogadta, jött az unokatestvérem, aki szerzetes együtt imádkoztunk hármasban, de ő csak nézett. Akkor megértettem, hiába minden, eljött az óra. Este fele, azt mondja nekem: „Tán meg nem halok!?”
Megfogtam kezét, és elmondtam neki, nem élt hiába, sok jót tett, felnevelt engem, itt vagyok, nagy lettem. Mondtam neki, búcsúzzon el a világtól, bocsásson meg mindenkinek, legyen megbékélt a szíve, lelke. Megkérdeztem van-e óhaja.
Elmondtam mennyire jól esett, amikor mellettem állt, milyen csodálatos, jó anya volt, és, hogy ami sok szépet, kitartást, erőt, emberszeretetet tanultam Tőle, visszem magammal az életben, és átadom az embereknek. Mindig él bennem és közöttünk. Tőle, tanultam a hitet, az Isten szeretetet, Ő volt az, aki megtanított imádkozni, Ő volt az aki adott a szegényeknek, tanította és bátorította az elesetteket, hit abban, hogy nincs lehetetlen. És életemben olyan jó testvért, mint Ő, soha nem láttam. Volt amikor haragudtam ezért rá, hogy a testvérét előbbre teszi, mindenkinél fontosabb, mint én, de mára már megértettem a tékozló fiú hazajövetel evangéliumából, hogy én mindig ott voltam mellette, mindenem az enyém, ami az ővé. Csak akkor, épp a lényeget nem értettem, a szabadságot, a megbocsátást.
Besötétedett. Csend lett. Ez a csend! Olykor nagyon szeretem, de mostanában, ha csend lett, nagyon megkövetelte az éberséget! Súlya volt a csendnek! Ott kellett lenni a jelenbe, és figyelni, figyelni magabiztosan és határozottan.
Szeme, kék színű volt és már nagyon világos, mintha átszellemült volna, kitárult már előtte a mindenség boltíve. Rám nézett ezekkel, a szemekkel és csak néztük egymást. Itt volt a búcsú ideje.
Kérdeztem: – Félsz? Intett: – igen. Válaszoltam: – én is.
Csend volt. És a csendben, megéreztem Isten jelenlétét. Mondtam, nem kell félni, itt van Isten. Hozzád bújok, mint gyerekkoromban, megfogjuk egymás kezét és elbúcsúzunk.
Te haladsz a te utadon, és én is az enyémen. Rám nézett. Igen, rám nézett az égszínkék szemekkel, az élet megállt bennem egy pillanatra, az a tisztaság ami benne volt, átitatva Isten fényével, jelenlétével. Arra kértem, hogyha meghal, hunja le a szemét, mert ha ez marad meg bennem, én is meghalok! Mosolygott. Most értettem meg, mit is jelent az, amikor valaki meghal benned, az a tekintet, ahogy rám nézett az égszínkék szemével, amikor egyszerre csend, üresség, semmi lett….
Oda bújtam mellé, megfogtam a kezét és meséltem sok, sok szépet az életünkből, folytak a könnyeim, de én csak meséltem, az életről és annak értelméről, a szeretetről. Hogy én szerettem őt, és, hogy mindig él bennem! Ő olyan, mint a szeretet, ami soha meg nem szűnik!
Már hörögött, nagyon nehezen lélegzett, de én csak meséltem, a szeretetről és én szorítottam a kezét.
Éjjel volt, csend és nyugalom. A gyertya égett. Egy nagy melegség érintette meg szívem, úgy éreztem ez a szeretet. Megijedtem.
De ez a szeretet, ami ott körül vette szívem, nagyon jóeső érzést adott, megbékélést. Engedtem, hogy még ott maradjon ez az érzés, jó volt vele lenni. Aztán azt vettem észre, hogy csak én szorítom a kezét. Nem mertem egyből felkelni. Ott feküdtem mellette. Feküdtem, feküdtem. Sóhajtottam. Feküdtem a csendben. Hallgatóztam, nem e szuszog. De nem. Megszólítottam, de nem válaszolt. Feküdtem mellette, és imádkoztam.
Felkapcsoltam az éjjeli lámpát, és rá néztem. A szemét lehunyta és mosoly volt az arcán, szeretetét átküldte szívembe! Megöleltem, megcsókoltam, simogattam.
Tudtam, hogy mindezt csak most tehetem meg utoljára.”
BOLDOGÍTÓ HALÁL nagyon sok fontos információt tartalmaz, amire az életben szükséged van. Sajnos ezekről nagyon kevest beszélünk, pedig kellene. A léleknek segítség!
Túlélésünk segítői alcímen, olyan morális értékeket sorolok fel, mint a, Béke, Önzetlenség, Pártatlanság, Bölcsesség, Bőség, Jóság, Együttérzés, stb.
Részlet: – Kiengesztelődés és megbocsátás.
Kapcsolataink sérülékenyek: szülő – gyermek, férj – feleség, testvérek, barát, ezeket időnként felkavarja a bántás, sőt veszekedés. Vannak, akik indulatkitöréssel oldják fel a sértődöttségüket, a másodperc tört része alatt mindenfélét vágnak a másik fejéhez. A másik fél, pedig ott marad sértetten, vérző szívvel. Úgy-e emlékszel ilyenre. Mily fájdalmas. Akármilyen elégtételre gondolsz, nincs más, mint a…
Kiengesztelődés és Megbocsátás.
Nehéz, tudom. De tudni kell megbocsátani, esélyt kell adni a folyamatnak… a bizonyítás lehetőségének, hisz ez a szeretet, ez az önzetlen szeretet. BELÁTÁS, hogy TE is tévedhetsz.
Részlet: – Béke.
A valódi békesség ajándék, nemcsak megbocsátás, kiengesztelődés, hanem ennél több. A béke ÉLETMÓD. Aki elfogadja Önmagát, a világot és a másik embert, megteremti maga körül a békesség életadó légkörét.
Talán, eljutunk a Bölcsességhez, hogy mi is az?
Tudom folytatni, kell a Türelemmel, a Kedvességgel, a Jósággal, a Hűséggel, a Szelídséggel, az Önmegtartoztatással.
Azt is tudom, hogy ez egyénre szabott, tehát megadom a szabadság energiáját, hogy élj és szárnyal vele, hisz képes vagy Önmagad a Bölcsesség megélésére!
Részlet: – Bőség
Miből is induljak ki? Mi a bőség? Ha ezt a kérdést felteszem, általában mindenki arról beszél, amije van és vágya megvalósítani, amije nincs. Legtöbben anyagi bőségre gondolnak, az is nagyon fontos, de a bőség, ennél összetettebb.
Valahol nálam úgy fogalmazódna meg, hogy a bőség az: amire szükségem van a jelenben, a minden napokban. „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.”Azt tudjuk, hogy a napok nem mindig egyformák, mert vannak böjtös és vígadós napok is!
„Gazdagok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.” Ez viszont egy jó, kijelentő mondat. Nem fejtem ki. Rád hagyom, tedd meg Te, ha akarod, legyen egy szép napod.
Természetesen vannak felsorolások. Fontosak? Talán igen, talán nem.
Első helyre helyezném a szeretetet, aztán jönne az egészség, a család és utána a pénz, a javak, amiért tudatosan dolgozom, alkotok és ennek a gyümölcse a BŐSÉG. Nálad, hogy van a sorrend?
Írok a gyászról is.
A GYÁSZ

„Gyász esetén a világ válik szegényessé és üressé, a depresszió során pedig maga az én.”
– Sigmund Freud mondta.
Valóban, nagy igazság van benne. Sokan rosszul élik meg a gyászt. Fogalmuk sincs mi a lényege.
A gyászoló öt szakaszon megy keresztül, amíg elér a feldolgozáshoz.
1). Tagadás és izoláció
A gyászolók ilyenkor érzelmileg bénultnak és kiüresedettnek érzik magukat, de jellemző az is, hogy rendkívül sok érzelem feltör. Több esetben előfordulhat, hogy a gyászoló nem tud tisztán gondolkodni, beszélni, ami mások szemében közömbösségnek is tűnhet. Vagy épp, teljesen tehetetlen állapotot él meg, amire nem is emlékszik. Izolálja magát, hisz ez Vele, épp most és itt, nem történhet meg. Nem érti, hogy miért?
2). Harag
Az érzelmek feltörését düh, harag és hisztérikus roham követi. A gyászoló közvetlen környezetében élők számára ezt a legnehezebb elviselni, mivel az érzelmek mindenkire kisugároznak. A gyászoló a felelősöket keresi, néha az elhunytra is dühösek, bár ezt nem vallják be maguknak. Előfordulhat az is, hogy magukat hibáztatják a halálesetért, ilyenkor bűntudat is győtri őket, különösen, ha nem ápoltak felhőtlen viszonyt az elhunyttal. Sokan megrekednek ebben a fázisban, és depressziósnak tűnnek, ám ez nem a fájdalom elfojtása miatt van, hanem mert képtelenek másra gondolni. Folyamatosan az van bennük, mi lett volna ha… másképp csinálom, ha nem lett volna az, ha nem engedem, hogy…
A temetés után ellenőrizhetetlennek tűnő módon váltogatják egymást a legkülönbözőbb érzelmi állapotok: a megkönnyebbülés, harag, szomorúság, félelem, bűntudat, depresszió stb. Sok esetben testi tünetek is előfordulhatnak: étvágytalanság, álmatlanság, gyengeség, szédülés, mellkasi és emésztési problémák. Ezeket mind, mind készségesen el kell tudni fogadni, átgondolni és beszélni arról, ami mindezeket a szimptómákat, tüneteket, kiváltja.
3). Alkudozás
A gyászoló az első fázisban, ha nem volt képes szembenézni a veszteséggel, és nem talált bűnöst a második fázisban, a harmadik szakaszban egyfajta egyezségre próbál jutni, ami talán késlelteti az elkerülhetetlent. Ilyenkor mindenféle kérdések merülnek fel: ha idejében elvittük volna orvoshoz, ha más szakember véleményét is kikértem volna stb. Ezek mögöttes szándéka, hogy megvédjék a gyászolót a fájdalmas valóságtól. Itt szembe kell nézni a fájdalommal. Azzal az űrrel, amit hátra hagy a kedves személy bennünk.
4). Depresszió
Ebben a szakaszban már a tudatos emlékezés dominál, és előkerülnek a szép emlékek is. Csökken a gyász tüneteinek intenzitása, erősödik a racionális elfogadás. A több hónapon át tartó fázis során évfordulók alkalmával a tünetek újra felerősödhetnek. Ez ugyanakkor az elfogadás állapotának előkészítése. Az elhunytat ismét intenzíven gyászolja a hozzátartozó, előfordulhat, hogy átveszi annak stílusát, szokásait. Gyakori, hogy belső párbeszédet folytat az elhunyttal, ami elősegíti az elszakadást, hisz a párbeszéd végére sok esetben egy teljesen más belső alakká transzformálódik az elhunyt. A fázis akkor sikeres, ha a gyászoló képes elfogadni az elválást. Természetesen szeretettel elfogadni az elválást.
5). Elfogadás
Abban a pillanatban, amikor a veszteség már nem köti le a gyászoló minden pillanatát, megkezdődhet egy, a világhoz és önmagához fűződő új viszonynak a kialakítása. Ebben a szakasznak a gyászoló emlékeiben tovább él ugyan az elhunyttal kapcsolatos múlt, de képes a normális életvitelre. Ismét tud örülni az élet szépségeinek, nem győtri bűntudat, vannak életcéljai és tervei azok megvalósítására. Megújulnak szociális kapcsolatai, elmúlnak a testi tünetek, megszűnik az érzelmi hullámzás.