Hosszú évszázadok óta, rejtve az emberiség szeme elől, létükkel párhuzamosan, olykor összemosódva, más világok, más lények is osztoznak a Föld mindennapjaiban. Az emberiség korai századaiban, mikor is az ember még nem uralta ily mértékben a bolygót, e világok találkozásai nem voltak ismeretlenek. Igaz, eme találkozásoknak csak igen kevés krónikása, élő szemtanúja maradt.
S ezek a történetek, események később mint legendák, mítoszok, mesék épültek be az emberek világába, melyekre szinte alig fordítanak, fordítottak figyelmet.De ez soha nem azt jelentette: nem igazak.

Ma már annyi a vámpírtörténet, hogy néha már azért nem veszem a kezembe a könyvet, vagy nézem meg a filmet, mert vámpír és vérfarkas, meg elf, ork és társaik a szereplők. Úgy érzem, lerágott csont, és sok újat nem tudnak mutatni. John Saxonnak sikerült. Nem csak azt érte el, hogy felvegyem, azt is, hogy ne tudjam letenni, hogy kíváncsian várjam, mi lesz ebből, hova vezet a történet. Találgassam, ki az a gyönyörű, titokzatos jégkék szemű lány, mit tesz, miért, mikor és hogyan. Egyáltalán pozitív vagy negatív karakter? Sikerül-e belopnia magát a szívembe? (Elárulom, sikerült.)
Mi köze a Panama Jack nevű rockzenekarnak egy ősi folyóhoz, a Tiszához? Mi az a torony, amit életre-halálra keres mindenki? Túlélhetik-e a vámpírok a vérfarkasok támadását?
Részesei lehetünk, ahogy Sheila, a csinos rendőrnő kibogozza a szálakat. Végül kapunk egy kellemetlen jóslatot, megtámogatva egy halvány ígérettel, hogy nem mostanában válik valóra. Ami nem jelenti azt, hogy nem válik valóra.

Ajánlotta a szerző engedélyével Eliza Beth.