Eliza Beth: Röpke találkozások
ELFOGYOTT
Ez a nő nem normális – volt az első gondolat, ami eszembe jutott, amikor először hallottam Eliza Beth novellapályázatáról. Ugyanis ki az az eszement, aki közvetlenül a műveinek könyvkiadása előtt képes egy olyan játékot elindítani, melyben minden írását elolvastatja a potenciális vásárlóival? Hát ki más lenne ez a tünemény, mint a fent említett írónő?
A felhívás pedig, hogy írjunk előzmény-, utó- vagy épp párhuzamos- (esetleg átdolgozott-) prózákat egy-egy novellájához, teljesen felborította az internetes irodalommal foglalkozó portálok nézettségi adatait. Egy élmény-játék indult útjára, melynek során egyre több, és egyre jobb művek láttak napvilágot.
Aztán rájöttem, bár Eliza Beth ezúttal lemondott arról, hogy immáron az ötödik önálló könyve jelenjen meg nyomtatott formában, helyette viszont egy sokkal magasztosabb célt tűzött ki maga elé: meg akarja ismertetni az olvasókat egy olyan válogatással, melybe nem csupán a saját írásai közül kerültek be a legjobbak, hanem a pályázatán résztvevő 133 közül 11 vendégírás is helyet kap majd a nyomtatott oldalak között. Ebben a gyűjteményben éppúgy megtalálhatóak romantikus, humoros esetleg csattanókkal lezárt történetek, mint ahogy kaland és horrorisztikus művek is. Mindezek, a több szerzőnek hála, az írói stílusok sokszínűségét is bemutatják.
És hogy főként kiknek is ajánlom ezt az összeállítást? – Azoknak, akik sokat utaznak tömegközlekedésen, és nincs idejük arra, hogy egy-egy átszállás között egy hosszabb írásba belefogjanak, hiszen a novellák rövidsége miatt bármikor előkaphatjuk a könyvet. – Azoknak, akik szeretik az igazán minőségi műveket, azokat, melyek többszörös szűrésen és zsűriztetésen keresztül jutnak el az olvasókhoz. – Azoknak, akik szeretik a változatosságot az írások terén.- De legfőképpen ajánlom mindenkinek, aki szeret olvasni, mert ezt a kötetet kár volna kihagyni!
(Tóth Balázs Gábor – A Tollal.hu – Közélet és Kultúra főszerkesztője)
Megrendelhető a szerzőtől 2200 Ft + postaköltség áron.