Mai magyar irodalom,
mai magyar könyvek

Névjegy:

Mai magyar könyvek, mai magyar szerzők bemutatkozó oldala. Ezen az oldalon bárki bemutathatja bátran saját magát és a könyvét. De más is tehet föl ajánlásokat.

Egyedüli kérés, hogy ma élő magyar szerzőről és megjelent könyvéről beszéljünk. Tovább

Bódai-Soós Judit író

Bódai-Soós Judit A Bódai-Soós Judit felvett, írói nevem, „ősnevem”, melyet nagyapáim vezetéknevéből alkottam. 2008 óta ezen a néven publikálom írásaimat.

Szekszárdon születtem 1974-ben, és Tolna megyében, Bogyiszlón nőttem föl. Szegeden, a JATE matematika tanár szakán diplomáztam, 2000 óta pedig Budapesten élek férjemmel. 2012-ben született meg Péter, a kisfiam, azóta tehát már hárman vagyunk.

Az írás életem alapvető része, számomra lételem, örömét szinte a beszéddel, járással együtt ismertem meg. Nyilvánosság elé mégis csak 2007-ben léptem meséimmel, verseimmel, novelláimmal.

Számos versem, novellám, mesém jelent meg nyomtatásban különböző hazai, vagy határon túli folyóiratokban (Agria, IPM, Ügyészek lapja, Dörmögő Dömötör, Kisalföld Breki Magazin, Mini Manó foglalkoztató, Avana Arcképcsarnok, Nyírségi Gondolat, KisLant, Szilaj Csikó, Sikoly /Szerbia/, Napút, illetve a dévai székhelyű Corvin Kiadó különböző kiadványai, gyermekújságjai)
Szerepelnek írásaim válogatáskötetekben, antológiákban, mesekönyvekben is.

Saját weboldalamon www.juditti.hu ízelítő található verseimből, novelláimból, elbeszéléseimből, meséimből, s emellett vezetek itt egy irodalmi pályázatfigyelőt, hogy ezzel segítsem az amatőr író- és költőtársak pályakezdését.

Könyveim a Szerzők Könyvesboltjában:


Bódai-Soós Judit:
Dörmögő Dömötör és Tenyérke meséi I.
(mese)
2490 Ft
Tovább

Bódai-Soós Judit:
Mesék Rukkoláriából
(mese)
3490 Ft
Tovább

Bódai-Soós Judit:
Fényporszemcsék
(verses fotókönyv)
1800 Ft
Tovább

Bódai-Soós Judit:
Petya, Matyi és a duliánok
(misztikus meseregény)
2000 Ft
Tovább

Bódai-Soós Judit:
Meseputtony
(mese)
800 Ft
Tovább

Bódai-Soós Judit:
Verselő hónapok
(gyermekversek)

Tovább

Eliza Beth és Bódai-Soós Judit:
Tündérsúgta mesék
(mese)
1800 Ft
Tovább

Bódai-Soós Judit:
Állatmikulás és egy kis ráadás
(mesés kifestőfüzet)
400 Ft
Tovább

Bódai-Soós Judit:
Kőbányai Mese-kifestő

300 Ft
Tovább

Bódai-Soós Judit:
Az elvarázsolt diákok
(mesés kifestőfüzet)
500 Ft
Tovább

Bódai-Soós Judit:
Visszafelé szaladó fák
(ifjúsági regény)
2000 Ft
Tovább